A fotó fényesebbik fele

Erre harapni fognak a GoPro vevők

2016/06/17. - írta: Budai Petur

(Érdekesség)

A kis kiegészítővel kéz nélkül is elsüthető a GoPro.gohawk.jpg

Jelenleg épp a Kickstarteren gyűjt pénzt feltalálója a GoHawk nevű kiegészítőre, melyet GoPro kameránkhoz csatlakoztathatunk. A kis szerkezet több funkciót is kínál. Egyrészt csatlakoztathatunk hozzá különféle kioldókat, köztük akár olyat is, melyre ráharapva készíthető el a fotó, vagy amelyik nyelvünk érintésére lépteti működésbe. Vehetünk hozzá hüvelyujjal kapcsolható távkioldót is, mely például a bicikli kormányon tesz majd jó szolgálatot. Akad rajta egy bemenet, mellyel egy extra jelző LED-et vezethetünk ki, mondjuk a sisakunkba. A kis lámpa folyamatosan tájékoztat a kamera bekapcsolt állapotáról. Végül kapott egy USB bemenetet külső akkumulátorok számára is, így jócskán kiterjeszthetjük a felvételi időt.

A gyártás beindításához 20 ezer dollárra lenne szükség, melyből közel 12 ezer már össze is gyűlt, és úgy tűnik a hátralévő 56 napon a maradék 8 ezret is sikerül összesöpörni. A GoHawk készülékhez és a LED kijelzőhöz 99 dollárral kell beszállnunk, míg a kézi távkioldó további 10-be, a harapással és nyelvvel működő pedig 45-45-be kerül.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digiretus.blog.hu/api/trackback/id/tr188818478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása