A fotó fényesebbik fele

Gépeltérítővel szelfizett a túsz

2016/03/30. - írta: Budai Petur

(Érdekesség)

Közös fotózkodással ütötte el az időt a tegnap eltérített Egyptair gépen az egyik utas, és az ál-terrorista.

hijack_selfie.jpg

(fotó: AFP/Getty Images)

A 26 éves Ben Innes is egyike volt a tegnap eltérített, Alexandriából Kairóba tartó gép egyik utasa. Az Airbus 320 62 fővel szállt fel, melyet követően egyikük azzal fenyegetőzött, hogy a testére erősített pokolgéppel felrobbantja az utasszállítót. A gép végül kérésére a ciprusi Larnakában landolt, ahol az eltérítő a túszok nagy részét elengedte, a személyzetet és négy utast (köztük Bent) leszámítva. Később vérontás nélkül sikerült elfogni, és kiderült, kamu-bombával riogatott. Tette "nem terrorista indítékú", hanem személyes; azt követelte a ciprusi hatóságoktól, hogy adjanak át egy levelet az ott élő feleségének.

Ben Innes viszont nem tudhatta, hogy a bomba nem igazi, lévén nem tűzszerészként, hanem betegbiztosítási auditorként dolgozik az angliai Leedsben. Úgy döntött, ha már összehozta őket a sors elkészítené élete szelfiét a bombás pasassal.

“Úgy gondoltam, ha a bombája valódi, úgy sincs semmi vesztenivalóm, úgyhogy miért ne nézzem meg közelebbről.", nyilatkozta a The Sunnak. “Megkértem valakit a személyzetből, hogy tolmácsoljon nekem, és megkérdeztem a férfit, csinálhatok-e vele egy szelfit. Csak vállat vont, és azt mondta, 'OK', úgyhogy mellé álltam és mosolyogtam, miközben a stewardess kattintott egyet."

Gratulálunk! Ütős fotó!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digiretus.blog.hu/api/trackback/id/tr308547224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása