A fotó fényesebbik fele

Durva klónozáson érték a fotóst

2017/05/05. - írta: Budai Petur

(Érdekesség)

Más képeivel ékeskedett, és részleteket emelt át sajátjába.

souvid_datta_mary_ellen_mark_copy.jpg

Souvid Datta még csak három éve fotózik komolyabban, de jóformán üstökösként ívelt fel karrierje. Több pályázatot és ösztöndíjat is nyert képeivel, többek között a PDN, Pulitzer Center, Getty, és Magnum támogatásával. Sőt a közeljövőben tervezett, brit Masters of Photography tévéműsorban is megjelent volna.

A napokban viszont a Petapixel kiborította a bilit, mivel a fotós egyik 2014-ben készült, és a kalkuttai szexipar visszásságairól szóló sorozatának egyik képén (fent) egy karakter teljes egészében Mary Ellen Mark 1978-as fotójáról lett átmásolva. Az eredeti kép itt látható:

mary_ellen_mark.jpg(fotó: Mary Ellen Mark, 1978)

Átnézve a munkásságát más hamisságok is kibuktak. 2015-ben két olyan fotót is sajátjaként tüntetett fel, melyeket korábban Daniele Volpe készített. Ezeket a képeket egyébként pályázatokra is nevezte.  

Datta a Time magazin online interjújában úgy védekezett, mint témái, a szexmunkások. Nagyjából azzal, hogy fiatal volt és naiv, mit tudta ő, hogy merre hány méter?

Vírusmarketingnek viszont nem volt egy rossz húzás, mivel most sok szakmai fórum róla beszél. A jövőbeli hitelessége már más kérdés.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://digiretus.blog.hu/api/trackback/id/tr6012482655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kellere 2017.05.05. 22:33:22

Én nem vagyok fotós de már a logika alapján is kibukik a dolog. Az odarakott néni arcát telibekapja a TV fénye, ennek ellenére sötét/árnyékos a szemgödre, arccsontja stb. Elég igénytelen munka.
süti beállítások módosítása