N betűvel kezdődik és ikonnal végződik a neve.
A tokiói Keiki cég és az Iwaki üveggyár egy részlegének egyesítésével 1917. július 25-én jött létre a Nippon Kogaku K.K., mely céget jelenleg Nikon néven ismerjük. A kerek évfordulóra többféleképpen is megemlékeznek, többek között a lenti videóval, illetve egy ünnepi website-tal, ahol a Nikon történetéről is találunk egy látványos összefoglalót.
A Nikon kezdetben optikai üveggyártással, valamint binokulárok és mikroszkópok készítésével foglalkozott. 1921-ben német mérnökök segítségével elkészítették első objektívjüket az Anytar 12cm F4.5-t. 1933-ban vezették be az objektívjeiknél mai napig használt Nikkor márkanevet, közvetlenül a II. világháború után pedig "Nikon" márkajelzéssel kezdték ellátni a kisebb fényképezőgépeiket, ami aztán cégnévként is rajtuk maradt. Első tükörreflexes fényképezőgépük a Nikon F 1959-ben került forgalomba.A cég manapság is a digitális tükörreflexes piac egyik vezető gyártójának számít. Első ilyen gépüket a Fujifilmmel együtt fejlesztették 1995-ben.
Boldog szülinapot!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.