A fotó fényesebbik fele

Nem lehet elhessegetni a fotósokat az Esküvői tortáról

2016/03/30. - írta: Budai Petur

(Érdekesség)

Mindenki a veszélyes sziklán akar szelfizni.

wedding_cake_rock.jpg

Az ausztrál és nemzetközi lapok folyamatosan cikkeznek a Sydney-től nem messze található Wedding Cake Rockról (Esküvői torta szikla), mely nagy látványosság, különösen a bátor szelfisek számára.

Bár a hatalmas kődarab teteje már elrepedt a sziklaágytól - jóformán a szentlélek tartja - és ezért el is kerítették a tengerpart többi részétől, népszerűsége töretlen az önfotósok körében. A többség, elmondása szerint, nem érzi veszélyesnek, akik pedig igen, azok szerint óvatosan azért ki lehet merészkedni rá, és akkor nem lesz baj. Egyszerűen átbújnak a kerítés mellett és mehet a menet. Ettől függetlenül az elmúlt két évben két baleset is történt a környéken. 2014-ben egy 23 éves egyetemista zuhant innen a mélybe.

A hatóságok ezzel szemben évek óta kongatják a vészharangot, miszerint a szikla nagyjából tíz éven belül bármelyik pillanatban az óceánba zuhanhat. A szikla egy nemzeti parkban található, melynek őrei most bírságolási jogot kaptak, így a kerítést megkerülőket 300 dolláros (~63 ezer Ft) csekkel jutalmazhatják.

A szelfizés egyébként az egyik legveszélyesebb extrém sport. 2014-ben 49 halálos áldozatot követelt. Többet, mint a cápák.

Te meddig mennél el egy jó szelfiért?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digiretus.blog.hu/api/trackback/id/tr278545368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása