A fotó fényesebbik fele

Fekete lyukat fotóznának

2017/03/06. - írta: Budai Petur

(Érdekesség)

Világelső csillagászati fotó születhet a fekete lyuk eseményhorizontjáról.

black_hole.jpg

Az Event Horizon Telescope project több kutatóintézet és tudományos szervezet összefogása, melyek célja, hogy fényképet készítsenek egy valódi fekete lyuk eseményhorizontjáról. Ehhez 9 db, a világ különböző pontjain lévő rádióteleszkópot kötnek össze, melyeket a Tejútrendszer magjában található Sagittarius A* rádióforrás felé irányoznak. Az itt lévő S2 nevű csillag mozgásából egy fekete lyuk létére következtetnek a tudósok, melyet még ebben az évben meg is örökítenének.Hogy ez miként fog kinézni fotón,arra csak találgatások vannak, de a tudósok szerint egy fénysarlót látunk majd egy fekete korong körül.

“Jó pár kihívás tornyosul elénk, ha le akarunk fotózni egy fekete lyukat – ez egy rendkívül apró valami az égen,” nyilatkozta Feryal Ozel a projekt egyik kutatója. “De abban reménykedünk, hogy teljes valójában megfigyelhetjük még 2017 elején.”

Erről az apróságról csak annyit, hogy a Sagittarius A* feltételezett eseményhorizontja kb. 24 millió kilométer átmérőjű lehet, ami kb. 17x nagyob a Napunkénál, viszont kb. 26 millió fényévre található tőlünk, tehát innen kb akkora kihívás észrevenni, mint egy CD lemezt a Hold felszínén.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digiretus.blog.hu/api/trackback/id/tr6412316629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása