A fotó fényesebbik fele

Mobil méretű selfi drón próbál betörni a piacra

2017/01/25. - írta: Budai Petur

(Újdonság)

Vagy inkább repülő kamera?  selfly.jpg

Nem ez az első hasonló próbálkozás, de ez a legújabb. Mégpedig a Selfly nevű apró drón, mely tokjában sem nagyobb egy átlagos, 4-6"-os mobiltelefonnál. Olyannyira, hogy azzal együtt fel is pattintható egy ekkora telefon hátuljára, mintha csak egy védőtok lenne, hisz mindössze 9 mm vastag és 70 gramm tömegű.

A tenyérnyi kamerás drónt így akár farzsebben is hordhatjuk a telefonnal együtt, életünk fontos pillanatainál pedig a levegőbe küldhetjük, hogy megörökítse azt. Egy 8 megapixeles állóképeket, valamint FullHD 1080p felbontású, 30 fps sebességű videókat képes lőni és persze iOS vagy Android alapú telefonnal irányítható. Erre nem lesz mindig szükség, hiszen képes automatikus lebegésre és a téma mozgáskövetésére is. Az apró rezgések csökkentéséről stabilizátor gondoskodik.

A reklámja szerint nagyon jó lesz mindenkinek, de egyelőre még csak "jó lehet", ha egyáltalán összejön a gyártásához szükséges kezdő tőke. A Kickstarteren bárki beszállhat a projektbe 79 dolláros előrendelői adománnyal. Tervezett megjelenése 2017 júniusára várható, de akkor már 139-ért szeretnék adni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digiretus.blog.hu/api/trackback/id/tr1112155763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása