A fotó fényesebbik fele

Sci-fi: kamerás kontaktlencsét készítene a Samsung

2016/04/07. - írta: Budai Petur

(Érdekesség)

A dél-koreai cég most kapott szabadalmi bejegyzést egy olyan kontaktlencsére, melybe miniatűr kamerát helyezne el.

eye_contakt_lens.jpg

Sci-fibe illő, de egyben adatvédelmi szempontból félelmetes is lenne a Samsung ötlete, melyet a néhány éve felkapott (és mára szinte feledésbe) merült Google Glass még diszkrétebb alternatívájának szán. A cég kontaktlencsébe építene apró kamerát, mely képes a rögzített képet közvetlenül viselője szemébe vetíteni, és pislogását is érzékeli. Az eszköz egy nagyon apró kijelzőt, képérzékelőt, különféle egyéb szenzorokat és antennát tartalmazna, tehát nyilván szükség lenne még hozzá egy vezérlő készülékre, például egy mobiltelefonra is. 

A Samsung egyfajta "kiterjesztett valóság" eszköznek szánja mindezt, a lehető legészrevétlenebb formában, így személyiségi jogi kérdéseket is felvetne ha megvalósulna, hisz honnan is tudnánk, hogy csak bejövünk az utcán ránk bámuló illetőnek, vagy épp videót készít rólunk?

Mindenesetre egyelőre nem kell félni, vagy örülni a kontaktlencse kamerától, hisz nem minden szabadalmi ötletből lesz működő szerkezet. Egyébként 2014-ben a Google is levédetett egy hasonló szabadalmat. Ők akkor egészségügyi segédeszközként hivatkoztak rá, mely a vakokat és a gyengénlátókat segítheti, például a periférikus látás kiterjesztésében, illetve szó volt egy könnycsepp-elemző lencséről is, mely a cukorbetegség megelőzésében vagy észlelésében segítene.

contact_lens_camera_samsung.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digiretus.blog.hu/api/trackback/id/tr108575950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása