A fotó fényesebbik fele

A tükörreflexes objektívek óriása

2016/02/08. - írta: Budai Petur

(Érdekesség)

Nemrég írtam a Canon frissen elkelt 1200mm-es nagyágyújáról. Nos, minden idők legnagyobbjai között csak a középmezőnyben végezne.

A Canon EF 1200mm F5,6L USM a legnagyobb a japán gyártó mai kínálatában, de nem minden idők legnagyobb, tükörreflexes (SLR) gépre tervezett optikája. Ezt a címet szintén egy Canon objektív birtokolja, mégpedig a TV-5200mm 1:14. Egy tükörobjektívről van szó, mely speciális állványa nélkül is kb. 100 kiló, és egyes adatok alapján 190 cm hosszú (máshol 129-et írnak, napellenző nélkül), szóval szinte kizárt, hogy kiszaladjunk vele egy kicsit kattogtatni. Cserélhető objektívnek így túlzás lenne hívni, hiszen nem ezt cseréljük, hanem ezen a gépet.

Gyújtótávolsága egészen pontosan 5150mm, fényereje pedig 1:14, és beépített ND szűrőivel érhető el, hogy kevesebb fény jusson a filmre/érzékelőre, így F16, F22 és F32-nek megfelelő rekeszérték is elérhető. Közelpontja 120 méter, így belső térben való használhatósága is erősen korlátozott. Eredetileg FD bajonettel készült, vagyis a mai Canon DSLR-eket legfeljebb adapterrel csatlakoztathatjuk hozzá, viszont egy APS-C szenzoros modellel 8240mm-es gyújtótávnak megfelelő kivágást ad, sőt, ha egy 1/2,3"-os kompaktot sikerülne mögé biggyeszteni, akkor kb. 29 000 mm-nek megfelelő kivágást kapnánk. 

A Canon gyártott ebben a szériában 800mm-es és 2000mm-es tükrös objektíveket is, de bébinek számítanak a TV-5200mm 1:14 mellett. Belőlük jóval több lehet a világban, míg ebből az óriásból csak pár darab készülhetett-

Amúgy ez az 5200mm-es mammut - bár feltehetően ritkább- jóval olcsóbb az 1200mm-es márkatársánál. Utóbbit 180 ezer dollárért vették meg nemrég, a tükrös nagytesó egy példányát pedig legutóbb 6 éve próbálták eladni az Ebayen, 45 ezer dolláros kikiáltási áron, de senki nem licitált rá. Ez mondjuk nem is csoda, hiszen ezt ahová letették, jó eséllyel ott is marad örökre.

canon5200mm.jpg(ott hátul az a kis sötét folt, az az SLR fényképezőgép)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digiretus.blog.hu/api/trackback/id/tr118370266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.